Vallás
A szabad keresztény vallásoktatást az első Waldorf-iskolában azoknak a szülőknek a kérésére vezették be, akik nem tartoztak egyik felekezethez sem, de szerették volna, ha gyermekük vallásoktatásban részesül.
Ennek megfelelően a vallásoktatók óráikat a tanulók fejlődési szakaszainak figyelembe vételével tartják.
A Waldorf-pedagógia tiszteletben tartja a gyermek spontán vallásosságát, amivel a kisgyermek viszonyul a világhoz, a lét gyökereihez, illetve a vallásos tulajdonságokat. Ez a pedagógia tisztában van a mindenkiben élő szikrával, amit őriznie kell, hiszen a vallás az "érzés birodalmában" él. A szellemi dolgok irányában megnyilvánuló érzés az, amit az oktatók ápolni kívánnak, nem pedig a bennük való hit.
A szabad vallásoktatás épít a gyermek magával hozott vallási erényeire; nem a vallási tartalmakra helyezi a hangsúlyt a tanításban, hanem az érzés és az akarat nevelésére. Olyan módon tálalja a vallási történeteket, hogy azok a gyermekek korának megfeleljenek, szépérzéküket, igazságérzetüket kielégítsék és továbbsegítsék igényeiket a jóra való törekvésben. Segíti a gyermek belső erősödését abban a folyamatban, ahogy készül helyét elfoglalni a világban.
Az 1-4. osztályban az oktatás a létezés elvére épül, mivel a gyermek ebben az időben egynek érzi magát a világgal. A gyermekek vallásoktatásában a Természetet úgy tekintik, mint az Atyaisten teremtő világának kinyilatkoztatását. Ennél fogva az oktatás a gyermeknek a természethez kötődő szoros kapcsolata köré épül. Az elmesélt történetek hatásossága az oktatónak e történetekhez, a természet világához és az erkölcshöz fűződő kapcsolatától függ; az érzés az, ami számít.
Az 1. osztályban a gyermekek általában keretes mesében, ugyanazokkal a szereplőkkel egész éven át természetről, évszakokról, napszakokról, állatokról, növényekről hallanak.
Belehelyezkednek a mese érzésvilágába.
A 2. osztályban megjelenik az idő és a tér. Ennek az időszaknak az anyaga a legendákról szól.
A 3. osztályban a gyermekek az Ó-testamentum történeteit hallgatják.
A 4. osztályban húsvétig szintén az Ó-testamentummal ismerkednek, az év végéig az apostolok történeteit dolgozzák fel.
Az 5-8. osztályban az oktatás a valamivé válás elvére épül, mivel a gyermek már úgy érzi, hogy jobban elkülönül az őt körülvevő világtól, mindinkább tudatosodik benne, hogy ő egy külön személyiség. Az oktatók megkísérlik felkészíteni a gyermekeket arra, hogy megérezzék Krisztusnak a földön való megjelenésének jelentőségét, érezzék az Istent, a Fiút, és mindezt anélkül, hogy hideg fogalmakat közölnének velük. Történeteket mesélnek az Evangéliumokból, hogy élethű képet adjanak Krisztusról; regényekből és életrajzokból is elmondanak történeteket, hogy az élet még szélesebb területeiről hozzanak példázatokat.
Az 5. osztályban az apostolok életét dolgozzák fel, valamint Artúr király legendájával ismerkednek, ahol sorskérdésekkel is foglalkoznak.
A 6. osztályban Jézus Krisztus élete áll a tanítás középpontjában, illetve Szent Pál tanításaival ismerkednek meg a gyerekek pl. Jakob Streit: Milon és az oroszlán c. műve alapján.
A 7. osztályban olyan történetekkel ismerkednek meg, melyek az emberi szenvedésekkel, gyötrelmekkel, küzdelmekkel és győzelmekkel foglalkoznak, felfedezők, feltalálók, híres emberek életrajzán keresztül (pl. Helen Keller vak és süket írónő történetével).
A 8. osztályban az apostolok cselekedeteivel találkoznak, ebből erősen kiemelve a "pálfordulás" lehetőségét és bibliai tényét. A második félévben olyan híres emberek, mint pl. Albert Schweitzer életével ismerkednek.
A 9-12. osztályban az oktatás a megértés elvére épül, kihasználva a tanulók fokozódó gondolkodási képességét. Az egyes évek közötti különbség egyértelműen felismerhető, és így a minden korosztály számára megfelelő oktatás révén az érzések és az akarat teljes mértékben összekapcsolódnak, ami lehetővé teszi a szellemi felébredést.
A 9. osztályban a tanulók gyakran erősen tudatában vannak a világnak, amiben élnek és aggasztják őket a társadalmi problémák. A megtérésről szóló történeteket lehet mesélni, pl. George Richie: Visszatérés a holnapból, Gandhi önéletrajzi írása, Marlo Morgan: Vidd hírét az igazaknak. Olyan témák tárulnak a gyermekek elé, amelyek felkavarják érzelmeiket, és serkentik gondolkodásukat.
A 10. osztályban, a "felső tagozat szívében", a tanár a szeretet új minőségére utal. Példák lehetnek Buddha beszédei, a helyes középút keresése, a nyolctagú ösvény keresése.
A 11. osztályban a tanulók bensőjükben egyre tudatosabbá válnak, és erősen fejlett egyéni gondolkodási képességgel rendelkeznek. Ebben a korban a viták tárgyának lényegét a kutatás, a kipróbálás parszifál-i témája, az élet kérdései, valamint az élet problémáival kapcsolatos gondolatokkal való küzdelem adja. Ez az a kor, amikor ráébredünk a Szellem, a Szentháromság harmadik tagjának létezésére. Példa lehet egy, a tanár által választott filozófus műve, pl. Szent Ágoston vallomásai.
A 12. osztályban a tanulókban tudatosulnak saját elvárásaik és végzetük. Kutatómunkájuk főleg a komparatív vallásokat veszi górcső alá, amihez alapot a kereszténység és a buddhizmus ad. Példa lehet János evangéliuma.
Összefoglalásul talán elmondhatjuk, hogy a szabad vallás tanítása ahhoz is segítséget nyújt a fejlődő személyiségnek, hogy orientálódni tudjon Európa kultúrtörténetében. Vallástanítás nélkül hogyan is érthetné meg Thomas Mann József és testvérei c. művét, Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendáját, Kodály Zoltán Jézus és a kufárok c. művét, Beethoven Missa Solemnis-ét, Bach h-moll miséjét, Munkácsy Mihály Ecce Homo c. képét, El Greco Angyali üdvözletét…?
Vallásosságra tulajdonképpen nem kell nevelni, mert ez az emberben él. A szabad vallás nem akar új vallássá válni, bármely felekezethez tartozás alapja lehet, ugyanakkor nem kötelez felekezethez tartozásra. Megpróbálja a vallásosság természetes igazságát újra felfedezni és ápolni.
Eredetileg a szabad vallás tanításához egy szertartás tartozik, melyet Magyarországon még nem vezettek be a Waldorf-iskolákban. Ez a szülők és pedagógusok együttes kívánságának függvénye.
Ha ez a téma részletesebben érdekel Titeket, keressétek bizalommal iskolánk vallástanárait.



