Szervezeti felépítés

Iskolánk középpontjában diákjaink, tanulóink közössége áll. Köréjük rendeződnek, őket segítik az egyes, támogató szervek, amelyek biztosítják az intézmény működésének pedagógiai, gazdasági és jogi feltételeit.

"Csak az üdvözítő, ha
az emberlélek tükrében
a teljes közösség kialakul,
és a közösségben
az egyes lélek ereje él."

 (Rudolf Steiner)

Döntések az iskolában

Az iskola életét érintő legfontosabb kérdésekben a Tanári Kollégium ill. az azon belül működő Belső Kör dönt. Az iskola fejlődésének, növekedésének megfelelően változik a Tanári Kollégium szakmai, igazgatási és döntéshozó munkája, hogy a mindenkori működést a legjobban tudja szolgálni. A változás iránya, hogy a felelősségvállalás, az egyéni képességek kibontakoztatása és a színvonalas munkavégzés folyamatosan megtörténhessen. Ezért az egyre nagyobb létszámú Tanári Kollégium kisebb, az iskola életében súlyponti szerepet játszó területekért felelős csoportokat alakít ki. Ezek a csoportok a Tanári Kollégiumtól meghatározott feladatokat és ezek elvégzéséhez megfelelő döntési jogkört kapnak. A csoportok rendszeresen beszámolnak a Tanári Kollégium többi tagjának munkájukról és döntéseikről.

Egyes döntések hatálybalépésének törvényi feltétele, hogy a szülők képviselője is ellenjegyezze azokat. Jelenlegi iskolaképviselőnket az Intézményi Konferenciára delegált szülők választották meg az ülésen megjelent osztályképviselők közül.

 Az egyes osztályokkal kapcsolatos kérdésekben az adott osztály osztálytanítója vagy osztálykísérője dönt a Tanári Kollégium többi tagja véleményének figyelembevételével.


Fenntartó

Iskolánk alapítója és fenntartója a
Szabad Waldorf Nevelésért Alapítvány
2083 Solymár, Bocskai utca 23.

A Szabad Waldorf Nevelésért Alapítvány (SZWNA), alapítói:

  • Pusztai Judit, Szederkényi Sándor és a MAKONA Kft.

A Fészek Iskola fenntartásával kapcsolatos feladatokat a SZWNA alapítói által felkért tagokból álló Kuratórium végzi. A Kuratórium tagjai a Fészek Iskola szülői körének és Tanári Kollégiumának képviselői.

A Kuratórium tagjai:

  • Mezei Mihály - a Kuratórium képviselője - volt szülő
  • Kátay Szabolcs                                           - szülő
  • Házi Imre                                                     - szülő
  • Dr. Jakab Tibor                                          - szülő
  • Marosváryné Janky Lelle                           - szülő, tanár
  • Piroska László                                            - szülő, tanár
  • Várkonyi Csaba                                          - szülő

Iskolánk vezetése

Iskolánk vezetője 1994 - az alapítás éve - óta Karkus Ottó.

Az iskola általános vezetését három fős testület, az Ügyvezető Kör végzi: a pedagógiai kérdésekért felelős tanár, a személyi kérdésekért felelős tanár és a gazdasági és technikai kérdésekért felelős tanár (aki egyben az Iskolaképviselő).
Az Ügyvezető Kör tagjait a Belső Kör bízza meg.


Tanári Kollégium

"Mindenfajta nevelés önnevelés, és mi mint tanítók, nevelők csak a saját magát nevelő gyermek környezetét alkotjuk. A legkedvezőbb környezetet kell teremtenünk, hogy a gyermek úgy nevelje általunk önmagát, ahogy belső sorsát követve nevelődnie kell."

Rudolf Steiner

A Tanári Kollégiumnak minden tanár tagja, az óraadó tanárok is. A Tanári Kollégium minden héten egyszer, csütörtöki napon találkozik a tanári konferencián.

A Tanári Kollégiumon belül működik a Belső Kör. A Belső Kör tagjai olyan tanárok, akik legalább 1 éve tanítanak az iskolában, és önként vállalják, hogy teljes felelősséggel hordozzák az iskola ügyeit, mind anyagi, mind pedagógiai értelemben.

A Tanári Kollégium ill. a Belső Kör kisebb döntési csoportokat hozhat létre az iskolai élet egyes részterületeinek szervezésére, bizonyos döntések meghozatalára.

A tanári konferenciáról - bővebben

A konferenciákat a tanárok közül tanév elején választott 2-3 fős csoport készíti elő és - közös megállapodás szerinti ideig - a kollégium egyik tagja vezeti.

Azt mondják, a tanári konferencia a Waldorf-iskolák "szíve": ez a fórum az iskolában közösen végzett szellemi és pedagógiai munka alapja és itt történik az iskolavezetési illetve technikai kérdések megvitatása is.

A pedagógiai rész egyik jellegzetes része a közös olvasás, beszélgetés melynek alapjául általában Rudolf Steiner pedagógiai művei szolgálnak. Az itt olvasott, ill. ennek nyomán kialakuló gondolatok áthatják a mindennapi pedagógiai munkát. A következő részben gyermekmegbeszélés zajlik, melynek során több héten át foglalkoznak egy-egy külön figyelmet igénylő gyermekkel. Igyekeznek minél pontosabban megismerni, ezáltal megérteni őt, és keresik azokat a lehetséges utakat, amelyek a felmerült gondokat megoldhatják. Ez a fajta megközelítés a tanárokban érzékenységet és kreativitást fejleszt ki a lehetséges problémák ill. azok megoldása iránt. A közösen végzett szellemi munka ugyanakkor közösségteremtő erejű is. Ugyanilyen jelentőséget tulajdonítanak a közös művészi ill. kézműves tevékenységnek is, melyek szintén szerepelnek a konferencia programjában. A konferencia pedagógiai része az aktuális nevelési problémák felvetésével ill. megvitatásával zárul.

Az iskola életével összefüggő szervezési és technikai kérdések megbeszélése a konferencia másik nagy része. Itt fontos megjegyezni, hogy a pedagógiai és a szervezési rész nehezen választható el egymástól, hiszen a technikai problémák sokszor pedagógiai jelentőséggel bírnak és a pedagógiai döntéseknek is komoly technikai vonzata lehet. A konferencián minden itt tanító tanárnak alkalma nyílik elmondani véleményét az iskolai életet érintő kérdésekről.

Többnapos konferencia előzi meg az évkezdést, melyen a tanárok megbeszélik a következő tanévben rájuk váró pedagógiai munkát és az új iskolaév indításával, működésével kapcsolatos technikai jellegű tennivalókat.

Az évzárót követően - a tanévzáró konferencián - a tanárok visszatekintenek az elmúlt év pedagógiai munkájára, a megvalósított feladatok minőségére, sikerességére illetve sikertelenségére.


Technikai Csoport

A Technikai Csoport tagjai a gazdasági vezető, a gazdasági asszisztens, az iskolatitkár, a háziasszony, a gondnok és a takarítók

A csoport feladata az iskola gazdasági ügyeinek intézése, a működés technikai és gazdasági feltételeinek megteremtése és biztosítása.

Egységei: a gazdasági iroda – titkárság és a háziasszonyi iroda
 

A gazdasági iroda

Az iskola gazdasági ügyeit a gazdasági vezető, Kósa Emőke irányítja. Sajátosság, hogy a gazdasági irodán bonyolítják a fenntartó alapítvány gazdasági és kommunikációs ügyeit, továbbá a Waldorf Óvoda gazdasági ügyeit is.

A gazdasági vezető és asszisztense feladatai:

  • a költségvetés elkészítése és követése, az iskola gazdasági működőképességének fenntartása, bevételek, kiadások kezelése;
  • támogatók által vállalt, a költségvetésbe betervezett támogatások beérkezésének nyomon követése, visszaigazolások készítése, adóigazolások kiadása;
  • az állami támogatások lekérése és az elszámolások elkészítése;
  • pályázatok figyelése, készítése;
  • a tervezett beruházás pénzügyi előkészítése;
  • az alapítványi pénztár vezetése;
  • a Táska Posta gondozása

A könyvelést megbízott könyvelő végzi

Az iskolatitkár feladatköre:
Beiratkozás, kiiratkozás, egyéb adminisztráció, tanulói és pedagógus nyilvántartások vezetése, címlisták karbantartása, kommunikáció, iskolai- és óvoda pénztár kezelése, posta, iktatás.

A gazdasági iroda

Tel.: 06-26-360-182; 26-360-306 ill. 06-20-945-8608

A háziasszonyi iroda

A háziasszony és a takarítók feladatai:

  • az ebédeltetés lebonyolítása: ebédrendelés, étkezési díjak pénztára vezetése,  ételkiadás, mosogatás, ebédlő takarítása;
  • nagytakarítások megszervezése, napi takarítások bonyolítása – közösségi terek, mosdók;
  • eszközök beszerzése, raktárak rendben tartása;

Tel.: 06-26-632-923 ill. 06-20-939-7587

Talált tárgyakat a titkárságon illetve a háziasszonynál lehet leadni, illetve ott lehet érdeklődni utánuk.

A gondnok – Sabján László – feladata a kisebb (szakembert nem igénylő) karbantartási munkák elvégzése, a kert-, udvar- és iskola előtti közterületek, továbbá a bútorraktár rendben tartása és az anyagbeszerzés. Reggel kilencig és délután háromtól található meg az iskola területén, kivéve pénteken.

Tel.: 06-20-939-7587


Intézményi Konferencia

Az Intézményi Konferencia célja a fenntartó, az iskola és a szülők közötti kommunikáció elősegítése, a mindennapi működés javítása és az iskola rövid és hosszabb távú céljainak egyeztetése.
Az osztályok szülői közösségeit egy-egy szülő képviseli. Állandó meghívott a Kuratórium és a Tanári Kollégium képviselője, az iskolatitkár és a háziasszony.
Az Intézményi Konferencia minden hónap első szerdáján ül össze. Az időpont a Táska Postában szerepel.


Gazdasági Csoport

A Gazdasági Csoport feladata, hogy az iskola és a szülői kör érdekeit, igényeit, lehetőségeit szem előtt tartva segítse az iskola gazdasági működését.
A szülők minden osztályban választanak maguk közül egy gazdasági felelőst, aki képviseli őket a csoportban.
A csoport havonta egyszer találkozik, vezetője az iskola gazdasági vezetője.


Szülői körök

Iskolánkban a szülők önállóan vagy tanári segítséggel öntevékeny csoportokat hoznak létre: kézimunkáznak, beszélgetnek, énekelnek, iskolánkat támogató akciókat szerveznek.


administrator & design: Székely László