Szeretnénk fészeklakók lenni

Az iskolában minden tanév február-márciusában az iskolához csatlakozni kívánó szülők számára szervezett előadás-sorozatra kerül sor. Az előadások célja, hogy a leendő első osztályos gyerekek szülei tájékoztatást kapjanak a Waldorf-pedagógia emberképéről, az iskola szociális életének alapelveiről, szervezeti felépítéséről és gazdasági működéséről. Cél az is, hogy beszélgetés alakuljon ki szülők és szülők, illetve szülők és tanárok között, ami a leendő szülők iskolaválasztásra irányuló megalapozott döntéséhez segítséget adhat.

Mind az első, mind a felsőbb osztályokba való jelentkezéshez az iskola tanárai által összeállított kérdőívet töltenek ki a szülők. A kérdések a gyermek fejlődésére, személyiségére irányulnak. A tanári kollégium gyermekfelvétellel foglalkozó tagjainak segít a kérdőív a gyermekről való "képalkotásban".
Kérdőívet az iskolatitkártól lehet kérni a következő e-mail címen ill. személyesen a titkárságon: iskolatitkar@feszekiskola.hu

A leendő első osztályosok felvételi folyamatának következő lépése, hogy az osztálytanító személyesen megismerkedik a jelentkező gyermekkel és családjával. A gyerekekkel egy mesei keretbe ágyazott cselekvéssort játszik végig, melynek célja, hogy képet alkosson, megérettek-e a gyerekek képességei az iskolakezdésre és tapasztalatot szerezzen, ki tud-e alakulni egy olyan kapcsolat kettőjük között, ami a nyolc éves közös munka alapja lehet. A szülőkkel való ismerkedésben az osztálytanítón kívül részt vesz a tanári kollégium több tagja is. A tanárok törekednek arra, hogy a szülőkben felmerülő kérdésekre alapozva mélyítsék a bevezető előadások során kialakított képet a Fészek Iskolában folyó pedagógiai munkáról, az iskola gazdasági és szociális életéről. A családok felvételénél az iskola számára fontos szempont, hogy a szülőkben nyitottságot tapasztaljanak az iskola szellemi hátterét adó antropozófia iránt.

A gyermek felvételéről az osztálytanító dönt a felvételi folyamatban részt vevő kollégák véleményét figyelembe véve. Amennyiben szükségesnek látja - a szülők beleegyezését kérve - döntésének meghozásába bevonja az iskolában működő terápiás-fejlesztő csoport tagjait: iskolaorvos, gyógypedagógus.

Az osztálytanító - lehetőség szerint - ellátogat az osztályába érkező gyerekek óvodájába, hogy megszokott környezetükben, csoporthelyzetben is megismerje a gyerekeket.

Az iskolánkba tanévkezdést követően jelentkező gyerekek felvétele az elsős felvételhez hasonlóan több lépésben zajlik: szülői beszélgetés az osztálytanítóval, kérdőív kitöltése, személyes találkozás a gyermek és az osztálytanító, illetve a kollégium más tagjai és a szülők között. A gyermek képességeit a jelentkező gyermek életkorának megfelelő formában térképezik fel a tanárok.

A nyolcadik osztály után, a felső tagozatba lépéskor is zajlik egy felvételi folyamat, mely a már iskolánkba járókra és az újonnan érkezőkre is vonatkozik. Ebben a felső tagozatba lépő diák elhatározása fontos szerepet játszik. A szülőkhöz hasonlóan a diák is részt vesz egy beszélgetésen a felső tagozaton tanító tanárokkal. A felső tagozaton a hagyományos "osztályfőnöki" szerephez hasonló feladatokat végző osztálykísérő segíti az osztályok munkáját. A felvételi eljárás végén az osztálykísérő dönt a gyerekek felvételéről a diák nyolc éves munkájának és a felvételi folyamatban részt vevő kollégák véleményének figyelembe vételével.

administrator & design: Székely László