Kézimunka, kézművesség

Nagyon kevés iskolát ismerhetünk Magyarországon, ahol a gyerekek amellett, hogy megtanulják a matematikát, a történelmet, a magyart, esetleg néhány nyelvet, főzni, kertészkedni, fát, követ faragni, kötni, varrni is megtanulnának.

A Waldorf-óvodából érkező kisgyermek már tud szőni. Néhány öltést is ismer már. Így hát nagyon várja az iskolában a kézimunka órákat, ahol nagyon sok szép új dolgot tanulhat.

Az első évben készül el az első nagyobb munka, a szivárványszínű furulyatok, amibe már bele is lehet tenni az újonnan kapott ötlyukú furulyát. A kis gazdájának nagyon sokat jelent, hogy láthatja munkája gyümölcsét, amin olyan hosszú ideig dolgozott.

Nagy büszkeséggel tölti el, hogy a saját két kezével képes arra, hogy olyan tárgyakat készítsen, amit bármi módon később használni tud. Megtanul tisztelettel lenni ezek iránt. A legtöbb kézműves tárgy a Waldorf-iskolában többek között ezt az érzést is hivatott erősíteni a gyermekekben - ezen tantárgyak által.

Épp ezért semmi nem készül céltalanul a Waldorf-iskolában.

Első osztályban a kötés, mint tevékenység, a két kéz ritmikus mozgása fontos bizonyos dolgok megerősítésében is. Az íráskészséghez elengedhetetlen finommotoros mozgás fejlődésében fontos szerepet játszik, emellett a térbeli létet, egyensúlyérzéket is fejleszti.

Második osztályban hatalmas színes labdahálók készülnek. A gyerekek megtanulnak horgolni. A két kéz közül most csak az egyik domináns, a jobb válik hangsúlyossá, a bal passzív. A színeket, amelyeket a szivárvány színei ihlettek, a gyerekek szabadon használhatják, ez a sok életteli szín munka közben örömmel tölti el őket.

Harmadik osztályban sapkát horgolunk. Ebben az életkorban a gyermekben egyre inkább erősödik az érzés, hogy egyértelműbben, tudatosabban érzékeli a környezetét, és ezzel szemben önmagát. A sapka ez esetben szimbólum: az elhatárolódás érzését próbálja erősíteni a gyermekben.

Negyedik osztályban tűt veszünk a kezünkbe. Varrunk, hímzünk. A korábban kötéshez használt kezek lendületes mozgása nagyon finom, sok figyelmet igénylő finom mozgásra redukálódik.

Kereszteket hímzünk, keresztöltéssel készítünk tarisznyát, tolltartót, tűpárnát.

A keresztöltés már ránézésre is a rendezettség, a fegyelem érzését kelti bennünk.

A Rubikonba átlépő gyermek számára ez a sorozatosan mozgás és vizualitás által átélhető élmény belső segítség lehet.

Ötödik osztályban a végtagok válnak hangsúlyossá.

Újra visszatér a kötés. Kesztyűt és jó meleg zoknikat kötünk.

Saját készítésű kötőtűkkel a térbeli kötést tanuljuk meg.

A térbeliség először az ötödik osztályban jelenik meg ilyen módon, a későbbi évek tananyaga is épít erre a momentumra.

A hatodik osztály kézimunka órái talán a legkedveltebbek a gyerekek számára a Waldorf- iskolában, ugyanis állatokat, aztán később babákat készítünk. A gyerekek  talán a legőszintébben „mondhatják” el titkos vágyaikat ezekben a munkákban.

A baba arcára amikor szem kerül, ruhát varrunk neki, amikor a haját fonni lehet órákig,

semmihez sem hasonlítható élmény. Éppen ezért őrizgetik őket még hosszú évekig a gazdáik legféltettebb kincsükként. A munkákat már gondosan előkészített szabásminta után készítjük.

Hetedik osztályban házi papucs készül.

A kamaszok nehezen találják magukat itt a Földön. Csapongó érzelmeik, a testükön végbemenő számukra „zavaró” változások hirtelen felborítják hétköznapjaik természetes ritmusát.

A cipő - a horgolt sapkához hasonlóan - szintén szimbólum lehet.

Mindezen változások ellenére a Földön kell maradni, szilárdan kell állni mégis a talajon, még ha nagyon nehéz is.

A cipő a talajjal való kapcsolata által erősíti ezt az élményt a szüntelen önmagukat kereső kamaszokban. Díszítéséhez különböző szép hímzéseket tanulnak.

Nyolcadik osztályban nagyon komoly munka folyik. Először próbálhatják ki a diákok a lábbal hajtós, öreg, de csodálatos mechanikus varrógépeinket. A varrás ezekkel az évszázados gépekkel szorosan összekapcsolódik a fizika epochával, ahol mechanikai szerkezetek működéséről tanulnak, és a történelem epochával, ahol pedig az ipari forradalom újító hatalmáról.