Iskolánk története
- 1994 – iskolánk megkezdte működését Solymáron, a Művelődési Ház egyik termében
- 1997 – az alapító szülők megvásároltak egy üzemépületet, melyet szülői segítséggel felújítottak és az iskola rendelkezésére bocsájtottak; ebben a 640 négyzetméteres épületben működik az iskola alsó és középső tagozata.
- 2002 – szükségessé vált újabb ingatlan bevonása: iskolánk közössége megvásárolta a Madách utca 6. sz. alatti romos épület, mely szülői és szponzori összefogással megvalósult felújítása után ma a felső tagozatnak (gimnáziumi osztályok) ad otthont (450 m²);
- 2005 – megvásároltuk és átalakítottuk a fafaragó műhelyünknek helyet biztosító régi parasztházat (90 m²), kialakítottuk az iskolakertet
A Fészek Iskola mellett az SZWNA kétcsoportos Waldorf óvodát is működtet Solymáron.
Egy különleges hely egy különleges iskola számára
A folyamatos gyarapodásnak köszönhetően kinőttük meglévő iskolaépületeinket.. A falu közepén, több telken, több épületben működő iskola szétfeszíti a szűkössé vált tereket. A pedagógiai igények és a jogi szabályozás egyaránt megkövetelik, hogy új helyen, egy egységes épületet kezdjünk el létrehozni iskolánk számára.
Elengedhetetlenek a nagyobb méretű osztálytermek, egy saját tornaterem és a közösségi életnek, rendezvényeknek és ünnepeknek helyet adó aula, megfelelő méretű iskolaudvar és parkoló. A különleges bánásmódot igénylő tanulók fejlesztéséhez szükségesek a különtermek. A Waldorf-pedagógiában hangsúlyos művészeti képzést biztosító kézműves foglalkozásokhoz a további műhelyek, a mozgásművészet gyakorlásához a megfelelő méretű euritmia terem, a kertműveléssel és biodinamikus gazdálkodással való ismerkedéshez a kert is nélkülözhetetlen. Ilyen adottságokkal jelenleg nem rendelkezünk.
A lehetőségeket éveken keresztül mérlegelve megérett bennünk az elhatározás:
Új iskolát építünk!
2009 tavaszán megvásároltuk Solymáron, a vár szomszédságában azt az iskolaépítésre alkalmas telket, melyen - terveink szerint - a 2009/2010-es iskolaévben a szülők, a tanári kollégium és az alapítvány együttes munkájával megkezdjük az építkezést.



