Idegen nyelvek

Az idegen nyelv oktatásának célja, hogy a diákok pozitívan forduljanak a más kultúrájú és nyelvű népekhez, valamint hogy segítse az emberi megértést, hogy empátiát alakítson ki mások szemlélete és világlátása iránt. Az idegen nyelvek tanulása új perspektívát kínál az egyén számára saját nyelvéhez, kultúrájához, szemléletéhez, mentalitásához, ily módon segítve a diákot, hogy a világot árnyaltabban láthassa.
 
Ennek megfelelően az idegen nyelv oktatásának célja összetett:

  • praktikus, hasznos célként törekszik arra, hogy a tanuló hallás és olvasás útján egy másik nyelvet megértsen, és hogy folyékonyan fejezze ki magát az adott idegen nyelven szóban és írásban egyaránt;
  • célja bemutatni a diákoknak az adott nyelven beszélő népek karakterét, szokásait, kultúráját, földrajzát, történelmét;
  • az idegen nyelv tanításának harmadik, pedagógiai célja, hogy segítse a gyermek általános fejlődését a tantárgy saját eszközeivel, és hogy betekintést nyújtson a világ árnyalt szemlélési módjaiba, ezzel tágítva perspektíváját.

 Az órák többnyire teljesen az idegen nyelven folynak, iskolánkban már az első osztálytól elkedződik két idegen nyelv oktatása.

administrator & design: Székely László