Dráma
1-8. évfolyam
A dráma az első nyolc osztályban a tanítás szerves részeként beépül a főoktatásba. A dramatizált szövegek előadása már alsóbb osztályokban teljesen általános. Jeleneteket játszanak az adott év fő témáiból (tündérmesék, állatmesék, szentek élete, ószövetségi történetek stb. ) és ezekből évente egy-két alkalommal a szülőknek ill. más osztályoknak is készítenek bemutatókat. Így a nyolcadik évfolyam táján már sok tapasztalattal a hátuk mögött teljes, „egész estés” önálló színdarab előadására is vállalkozhatnak.
9–12. évfolyam
A drámaórák egyik feladata a kontinuitás fenntartása: egy meglévő, az énfejlődésre tudatosan hatni akaró, pozitív „drámai tevékenység” megőrzése. A színművészet eszközeit a kamaszkori én-keresés szolgálatába kívánja állítani, ezáltal is alapozni a diákok fizikai-lelki-szellemi egyensúlyát. Hangsúlyozandó viszont, hogy tisztán pedagógiai feladatai vannak a Waldorf-iskolában: nem színészmesterséget tanítunk. Sok-sok az egyénre és (ezáltal is) a közösségi együttműködés fejlesztésére irányuló szerepe lehet. Ezek közül néhány feladata a tantárgynak:
- a figyelem iskolázása;
- A beleérzőképesség, a kreativitás, valamint a világ és a saját magunk felé irányuló érzékenység fokozása;
- a világ szépségeihez, az élethez való művészi hozzáállás fejlesztése;
- elmerülni a világirodalom remekeiben, egy-egy kiemelkedő művész életében;
- a színpadi tér, a benne lévők és a kívülállók viszonyának, dinamikájának megtapasztalása;
- a beszéd és a harmonikus mozgás kialakítása, a verbális és fizikai kifejezőképesség árnyalása;
- de: a színészet iránt kimondottan érdeklődő, vagy abban tehetséges diákok felismerése és további művészi útjuk egyengetése is.
A dráma az egyik legáltalánosabban alkalmazható eszköz, ami különböző osztályfokon természetesen más és más szereppel bír: a fizikai és lelki rugalmasságot építő improvizációk, helyzetgyakorlatok, a beszédgyakorlatok, valamint különböző művek monológjainak megtanulása, jeleneteinek feldolgozása mind-mind általánosan alkalmazottak. Az elmélyülésre nagy lehetőséget adnak a Bothmer-gimnasztika gyakorlatai. S természetesen a legkülönfélébb csoportjátékok és egyéb humoros feladatok is mindig részei a gyakorlatoknak.
Általános követelményként minden egyes diáktól elvárható a gyakorlatokban való részvétel, a folyamatok tiszteletben tartása és követése. A 12. osztály záródarabjának az egyik legnagyobb feladata és lehetősége is, hogy annak előkészítésében minden diák vegyen részt: akár a „színpadon”, akár a „színfalak mögött”.



