Ha  nem indul a lejátszás nyomj  F5  (frissítés) gombot.

ECCE HOMO
(Madách Imre: Az ember tragédiája)

A Waldorf Fészek Iskola diákjai Madách Imre "Az ember tragédiája" című, örökérvényű művét adták elő a volt Flórián téri mozi színpadán. Sok próba és munka után nem érdemtelenül arattak sikert előadásaikkal. A diákszínészek óriási fegyelemmel és nagy igyekezettel játszották szerepeiket. A rendezés, a díszlet, világítás és a jelmezek professzionális színházban is helyet kaphattak volna, pedig nyilvánvalóan nagyon szűkre szabott költségvetés állt rendelkezésükre. Persze mint mindennek, ennek is van előnye a kevés pénzt kreativitással kellett pótolni. A színmű elején a világ keletkezését olyan jól sikerült a díszletek mozgatásával és a világítás segítségével érzékeltetni, hogy a nézőben olyan érzés támadt, hogy valóban látja, amint a világegyetem tágul. A diákok többsége élvezte szerepét, és sok esetben sikerült elkerülniük az amatőr színjátszásra oly gyakran jellemző, versszerűen betanult és mechanikusan hangsúlyozott szövegmondást. Nem könnyű feladat ez, hiszen nem képzett színészekről van szó, szokatlan és bonyolult feladat lehet egyszerre figyelni a színpadi mozgásra, a szövegmondásra, a jelmezre és a társakra. A waldorfos diákoknak ez most többnyire sikerült, büszkék lehetnek produkciójukra.